A Karancslapujtői Kastélykert Óvoda és Bölcsőde
Óvodánk életének elmúlt 70 éve már egy emberöltőnek sem kevés.
A Karancslapujtői Kastélykert Óvoda alapítására 70 évvel ezelőtt, 1948-ben a Magyar Nők Demokratikus Szervezetének kérésére adott engedélyt a képviselőtestület, így megnyílt az Óvoda Papp- Szász - féle kastély nyugati szárnyában. Konyháját ekkor még a Vöröskereszt látta el.
A gyermekek létszáma közel 150 fő volt. 1948 decemberében a Vöröskereszt helyi vezetősége az óvodát a község képviselőtestületének ajándékozási szerződésben adta át.
Az évek során a helyszín nem változott Az intézmény ma is ebben az épületben működik.
A kezdeti gyermekmegóvó feladat átalakult az évek során egyéni képességeket figyelembe vevő, tudatos, tervezett fejlesztéssé, amely révén a gyermek önmagához képest a lehető legnagyobb mértékben fejlődik úgy, hogy szinte észre sem veszi. Amikor a gyermekek életkoruknak és életritmusuknak megfelelően jutnak ismeretekhez az eltéréseket figyelembe vevő pedagógiai módszerek alkalmazásával.
Az elmúlt évtizedek községünkben végbement eseményei, és az óvoda története szorosan összefonódnak az itt élő emberek helyzetével, a társadalomban végbement változásokkal.
Ezek a változások azonban még inkább arra késztetik intézményünk jelenlegi dolgozóit, hogy kitartással, türelemmel, toleranciával, empátiával, nagyfokú szakmai hozzáértéssel, tenni-akarással tudjuk fejleszteni intézményünket. Tudjuk, hogy ez a változó kor megköveteli, hogy lépést tartsunk a világgal. Ugyanakkor a legfontosabb, és minden változtatás lényege, hogy középpontjában mindig a gyermek legyen.
Nevelőtestületünk tagjai a gyermekek érdekében megpróbálnak lépést tartani a folyamatosan változó szakmai kihívásokkal. Az óvodai nevelés iránti elkötelezettségünknek, innovatív, újító törekvéseinknek jó példája, hogy sikeresen pályáztunk egy, az Európai Unió által is támogatott programra.
A 2005-ben benyújtott "A kompetencia alapú óvodai nevelés bevezetése a karancslapujtői Kastélykert Óvodában" című pályázat sikeres elnyerése révén az óvodapedagógusok vállalták, hogy a programot intézményünk valamennyi csoportjában bevezetik.
Arra törekszünk, hogy községünk gyermekei szeressék azt a helyet, ahol mindennapjaik nagyrészét töltik, hogy tudjunk olyan biztonságos, nyugodt, és megértő környezetet biztosítani nekik, ahol jól érzik magukat, és mi azok legyünk, akikkel jól érzik magukat!
Óvodánk 3 csoportjába 70 gyermek jár, akik között sok a hátrányos illetve halmozottan hátrányos helyzetű kisgyermek. Ennek oka a környékünkre jellemző magas munkanélküliség, ahol több generációban élnek együtt a családok. Szeretnénk minden lehetőséget megragadni, figyelni a pályázatokat, hogy óvodánk gyermekei számára minél több eszközt, játékot és az ezekhez kapcsolódó tapasztalatokat örömöket élhessenek át a nálunk nevelkedő gyermekek.
A nevelés valahogyan hasonlít a világosság gyújtásához: ha "elmegy" a villany, minden sötétbe borul, elbizonytalanodunk. Elegendő egy gyufa lángja, egy gyertya fénye, hogy irányt találjunk. A nevelés nem látványos, gyors eredményeket varázsol, hanem igen gyakran csak a következő lépés megtételéig biztosítja a fényt. De ez végtelen jelentőséggel bír: tehetünk előre egy biztos lépést. A bennünk élő fény majd megvilágítja a következő lépéshez szükséges utat. A lámpást magunkban hordjuk, s az Út mutatja magát. De csak akkor ha rálépünk.